SZINblog (2005-2011)

 A SZINblog, a Szegedi Ifjúsági Napok nem-hivatalos blogja - hosszabb vegetálás után - ezennel hivatalosan is visszavonulót fúj, tábort bont, leteszi a lantot. Nyugodalmas jó éjszakát, és jó szórakozást a Földön töltött időhöz!

Egy hete kezdődött a SZIN, és hála a web2-nek, máris egy rakás jó minőségű videó árasztotta el a netet.

Íme egy kis válogatás a kedvenceinkből.

Visszaugrás a 0. napra (egy hete volt ugyebár), kis életkép:

Már korábban bepostoltuk, de annyira jól sikerült szösszenet ez Beardyman bulijáról, hogy nincs szívem kihagyni. Beardyman a Teardropot tolja a Massive Attacktől:

Belehallgattunk a Russkaja koncertjébe is, és bár sajnos nem néztük végig, az áramszünetet azért elcsíptük (2:17-nél).

Bár a következő videó egy "konkurens" médium műve, jó volt  a Russkajás Tituszt hallani magyarul beszélni.

Sajnos a második este legnagyobb buliját csináló Sugababesről nincs videónk (vagyis nem találtam jó minőségűt) ezért kaptok egy Chicane-részletet, a fél SZIN blog szerkesztőség kedvencét, a Hiding all the stars-t. Sajnos eredetiben sokkal jobb, és még ha el is tolja az élményt a basszus, a 2:35-nél felcsendülő Gary Newman-futamtól még mindig kiráz a hideg.

Merkoffo

Gyenge vagyok az ilyesmikben...

Azt tanultam az idei SZINből, hogy például a RE:pohár egyéb módon is újrahasznosítható (bele kell hányni, mint a lány a Scooter előtt); vagy nem minden Csilla Gina, aki a Rasmusszal énekel; vagy hogy a jó közönség esőálló, mint ahogy ezt a Quimby alatt is láttuk; él még a rave nation, csak manapság már hardcore-nak nevezik őket, valamint a sarki fényről alkotott legendák egy része csak duma. 

Bigyó:

Nekem azt tanította meg a SZIN idén, hogy a fesztivál nagyon jó dolog - pláne, ha a szomszédban van. És azt is megtanította, hogy szeressem még jobban a fákat, a virágokat, a kismadarakat, hogy ne vegyek hamisítványokat, és hogy jól érezzem magam olyan bulikon is, amik nem feltétlenül nekem vannak kitalálva. A zene kell, és nagyjából mindegy, hogy milyen, ha sokan vagyunk együtt, jó lesz a buli.

Jövőre veletek ugyanitt! (remélem)

Vicktor

Számomra a SZIN tanulsága, hogy a repohár jó dolog, hiszen egyszer se sikerült leborítani magam, nagyon sok embernek el van dugva még mindig a szerkrényben a Scooter pólója, pont a partyaréna volt ami a legrosszabbul szólt éjszaka és "érdekes" visualos dolgozik ott. Továbbá, hogy a magyar elektronikus zenei ízlés eléggé más mint a magyar, viszont ha jó a zene kevés ember is nagyon jól tudja magát érezni, és végül hogy Szeretem Szegedet!

Mandrake

Kedves olvasók! A tanulságok levonása előtt pár rövid gondolatban összegezném az utolsó nap élményeit. Hideg, esős partraszállás volt. Láttunk mérges fiatalokat, akik hörögve kergettek valami szivárványt (Chasing Rainbows). Ittunk fröccsöt és pisiltünk sokat, sok helyen. Megmotoztak, majdnem elkobozták a poharam (de Bigyó harcos anyatigrisként megvédte), táncoltam (szégyen!) Quimbyre (kisebb szégyen!). Láttuk a The Rasmust - az énekes pizsiben nyomta, még a haját is elfeküdte szegény. És megnéztük Péterfy Borit, aki flitteres koktélruhában (tudomisén, mi a franc az) jól ledominált mindenkit. És volt egy elefánt, akivel egy halom koncerten összefutottunk, és megállapítottuk, hogy hasonló ízlésünk van.

Amit én tanultam az elmúlt napokban:

• Hamarosan kihal az emberiség. Töp-töp-töp-töröröp-töp-töp.
• Az elefánt Borit választotta. (Nyenye-nyenye-nyee-nye!)

Az utolsó nap fényképei, melyek jobbára kiváló szemű, kezű és modorú fotósunk, Borsó zsenialitását tükrözik, megtekinthetők webalbumunkban.

A szerkesztők nevében ezúton is köszönöm a figyelmeteket! Mi most tartalékra kapcsolunk kicsit, de nem tűnünk el - itt leszünk, figyelünk benneteket! Úgyhogy mossatok fogat (az orálhigiénia kiemelt fontosságú a jövő űrhajósainak), egyetek növényt minden nap (a klímavédelem érdekében), és legyetek kedvesek egymással, mert különben elmondjuk anyátoknak! Viszlát!

  u.i: azért nézegessetek minket továbbra is, Facebookon és a blogon is várhatóak még érdekességek (pl. egy rakás elmaradt, ellustálkodott interjú). 

Merkoffo: A nap a Chasing Rainbowsszal a zenekaros játékunk nyertes zenekarával kezdődött. A kemény hörgések közepette mindössze annak a köszönete maradt el, hogy nekünk köszönhetően jutottak ki. Így múlik el a világ dicsősége. Viszont dícséretes részükről, hogy a korai kezdés ellenére (du. 2) egész sokan álltak a kisszínpad előtt.

Bigyó: Igen, innen üzenném a Chasing Rainbowsnak, hogy hörögni jól tudnak, jövőre  köszönjenek is (azt hittétek, nem leszünk ott a koncerten, mi? hahaha). Na sebaj. A szivárványkergetés után elmentünk megnézni a Zöld SZINteret, ahol többek között pólóért csőgörénnyel dobozba néztünk a Vám- és Pénzügyőrség sátrában, aztán totóztunk is ugyanitt, majd lefotóztattuk magunkat Jézusként. Megnéztük a Somogyi könyvtár buszát is, ahol retro kvízek kitöltésével könyveket és kulcstartót nyertünk. Nem is egyet, ennyire okosak vagyunk, látjátok :)

Merkoffo: Az időjárásban egy jó dolog van: a vörösborokhoz hült az idő. Így a Borfalu természetes választás volt a nap folytatásához. Hivatalosan is kijelentem, hogy a SZINblog csapatának idén a Borfalu a(z egyik) kedvenc helyszíne, felváltotta a Malátabárt, amelyhez nagyon hiányozna az elmúlt évekből megszokott tiszai kilátás. Na de a lényeg, hogy nekem annyira bejött a falu, hogy jól ott is maradtam, sajna kimaradt a Nemjuci és a Láma Dalai, de ígérem, ezt a lemaradásámat igyekszem behozni a következő hónapokban.

Bigyó: Nemjuciék jófejek voltak, egészen konkrétan Juci, aki az interjút adta nem is olyan rég. Ahhoz képest, hogy kábé pont akkor kezdtek játszani, amikor elkezdett az eső csöpörögni (még most is tartja magát ehhez), így az elején nagyon kevesen voltak a Nagyszínpad előtt, de szép lassan egész kellemes méretű tömeg gyűlt össze. Juci jófej, Vasaló, a dobos most nem dobott hátast a dobszerkó mögül, csak beszopatta Jucit, mert hirtelen abbahagyta a dobolást (talán dettó ugyanabban a számban, mint ami közben a Szigeten lezúgott a székről). Aztáááán öööö. Hát gyors vége lett, az eső meg esik továbbra is...

Merkoffo: ...és a meteorológiai szolgálat szerint ez így is fog maradni. Habár nagyon úgy tűnik, hogy legalább a tavalyi vihar elmarad és a tegnapi nap sem ismétlődik meg, amikor a a Katasztrófavédelem félve a vihartól megtíltotta a szervezőknek, hogy további embereket engedjenek be a Partfürdőre. Tegnap csak ezért nem került ki a megtelt tábla. Minden esetre a szervezők szerint is a Scooter volt az újkori SZIN legnagyobb tömeget megmozgató fellépése.

Bigyó: Mára még vár ránk egy Quimby (a 30Y most először kimarad - még mindig nem bánom, még ha a múltkor rá is kellett döbbennem, hogy egész sok számukat elviselem), egy N.O.H.A (akikkel, ha minden jól megy, nemsokára most már tényleg lesz interjú), The Rasmus (akiknél szintén próbálkozunk interjúügyben), és amit szinte a legjobban várunk: éjjel egykor a Sarki Fénynél interjú Ágival, a SZIN marketingesével, akit jól kifaggatunk az idénről. Aztán pedig, ha az idő is úgy akarja, bulizunk egyet kidöglésig - legalábbis megnézzük megint a Silent Discot. Drukkoljatok, hogy ne ázzunk szarrá :)
 

Sajnos befejeződött a SZIN 2. - sokak által legjobban várt - napja. Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy a tegnapi kínálat sokmindenben eltért (mondhatni elütött) közös kollektív és részleges zenei ízlésünktől - mégis, olyan élményekben volt részünk, amikben valószínűleg soha a büdös életben többet nem lesz.

Kezdtünk a Fish!-el, akiket meginterjúvolt Viktor nemrég, és akikre kíváncsiak voltunk, mert megérdemlik. Aztán gyorsan sztárok lettünk megint, ugyanis sikerült belebotlani a RádióMI egyik élszerkesztőjébe, Gáborba, aki meginterjúvolt minket az elmúlt napok élményeiről. Merkoffo ezt már részletezte, ha lesz hanganyagunk, megmutatjuk nektek is.

Fish! után Anna and the Barbies helyett elmentünk inni - a Suhancos pálinkája után egy vödörnyi koktélt szlopáltunk be, konstatálva a hosszú szívószál gravitáció által okozott problémáit. Mandrake nem maradt szárazon, Borsó is alig. A fényképezőgépre vigyáztunk, csak hogy ne maradjatok fotók nélkül.

Aztán úgy döntöttünk, hogy időben elfoglaljuk a helyünket az idei fesztivál legnagyobb nézettségre számító koncertjén - a Scooteren.

Gyorsan megjegyezném, hogy nem vagyunk közel a rave-hez, a techno-hoz se, és Viktort és jómagamat, meg esetleg Merkoffo kedves élete párját (mármint élete párja kedves, nem Merkoffo élete), szóval minket leszámítva nem nagyon mozgat meg senkit az elektronikus zene, így alapjáraton a Scooter se. Az is biztos, hogy soha többet nem leszünk Scooter-koncert környékén, és még talán a Youtube-on se keresünk rájuk. Ehhez képest nagyon jól éreztük magunkat. Mióta SZINre járok (4. éve) még SOHA ENNYI EMBERT nem láttam a Nagyszínpad előtt - pláne nem belülről. Annyian gyűltek össze a majd két évtizedes rave-csapatra, hogy az valami hihetetlen. Láttunk pár igazán elvetemült fant is, akik Scooteres pólóban nyomatták.

Amúgy a Scooter tökéletesen kezdett, ugyanis abban a szent pillanatban, hogy kimentek a színpadra, soha nem látott szél- és homokvihar támadt, aminek az lett az eredménye, hogy vastag porréteggel a ruhánkon és a szemünkben indultunk neki a bulinak.

A koncert első párpercében konstatáltuk, hogy HP Baxxter (Hans-Peter Geerdes)

1. öregszik, mert folyamatosan fulladozott (számok alatt és között is),

2. a pöseség és a szelypítés között jár félúton,

3. HAMIS!! (ok, ezen nem lepődtünk meg, de ijesztő volt azt hallani, hogy amíg a többezres tömeg majdnem tökéletesen énekli a How much is the fish? töptöröp-jét, Hans Peter mondhatni alulintonáltan prezentálta ugyanezt a mikrofonba)

A pirotechnika viszont ott volt - ez volt az egyetlen plusz élmény a táncoslányok produkcióján kívűl. Gergő, kedves ex-csoporttársam, a JackDanimalZ gitárosa mesélte, hogy a backstage-ben ittak Kowalskyékkal, amikor felrobbant mellettük az egyik hanggránát, és majd beszartak.

Alább egy viszonylag rossz minőségű ízelítő a buliról.

Amúgy a legnagyobb bajunk az volt, hogy mindannyian azokat a számokat vártuk, amiket mi még tinikorunkban élveztünk a bulikban. Ehhez képest a Hyper hyper és a Move your ass (vagyis EEEESSS), meg a már-már újkorinak számító How much is the fish?-en kívűl nem nagyon volt olyan igaziigazi sláger, csak ilyen kb B oldalas maxik, amiket persze sokan ismertek, de alapvetően nem ezt vártuk. Hiányzott a Rebel Yell (Billy Idol után pláne), az I'm ravin, a Back in the U.K, és még sok más...

Ezután a Europe lépett a színpadra. Na rájuk mondtam korábban azt, hogy soha többet nem fogok eljutni a koncertjükre, és ezt a megállapítást tartom is - soha többet. Nem azért, mert nem zenélnek jól - egy hangnyi hiba se volt a dalaikban, egészen egyszerűen nem az én világomat képviselik. Sajnos úgy néz ki, hogy az átlag SZINezőkét se, ugyanis a koncert kezdetén nagyjából negyedannyi néző töltötte meg a színpad előtti placcot, mint korábban a Scooteren, hogy aztán a Carrie idejére temporálisan felduzzadjon, és nagyon gyorsan vissza is apadjon.

Egyedül a Final countdown idejére nőtt meg a tömeg, a koncert végén egy emberként üvöltöttük, hogy ez itt a végső. Az mindenképpen elmondható, hogy a Europe istenkirály, mert csak ők tudják ilyen méltósággal lenyomni ezt a számot, és csak ők kapnak ekkora tapsot valójában egy nótáért cserébe. Riszpekt na.

Utánuk még betoltunk egy hambit Ica néninél, majd elindultunk haza, mert kidőltünk, mint a sicc.

Mára várható a Chasing Rainbows (zenekaros játéknyerteseink), Nemjuciék (akikkel szeretünk interjút csinálni), a Quimby, a N.O.H.A és persze a The Rasmus.

VIVÁT SZIN!

Pont a fesztivál legközepén járunk, már ha van ilyen határozó szó. Kb. ugyanannyi van hátra, mint előre. Így itt az ideje, hogy némi konzekvenciákat is levonjon az ember.

Ma interjút adtunk a Rádió MI-nek, ahol megkérdezték, hogy nem érezzük-e úgy, hogy a SZIN kezd elkommercianizálódni (lásd Sugababes). Ott és akkor azt mondtam, hogy ez a kérdés valszeg azért hangozhat el, mert már öregszik a kérdező és emlékszik rá, hogy milyen volt anno 5-6-7... évvel ezelőtti SZIN. Azokhoz az évekhez képest valóban sok a változás, de azt sem szabad elfelejteni, hogy Szeged valóban az évadzáró fesztivállá nőtte ki magát cirka 65ezer látogatóval. Nem lehet elvárni, hogy legyen egy kis és egy nagyszínpad, mint ahogy nem lehet azt sem várni, hogy a nagyszínpadon csak keveseket érdeklő fellépők legyen. Őszintén szólva a Sugababes-ről azt hittem, hogy egy hatalmas mellényúlás és nem illik az eddig felépített fesztiválképbe, de rámcáfoltak a szervezők. Mostanáig ők voltak a SZIN 2010 legnézettebb zenekara. És az már csak plusz, hogy a lányok is jók voltak.

Ezen fog ma változtatni a Scooter. Mármint a nagyszínpad töltöttségét tekintve. A Cure óta nem láttam ennyi fanpólót a Partfürdő területén mint ma. Fire, Jiga Jiga és egyéb feliratú felsőktől kezdve Scooteréket ábrázoló pólókig mindent láthat az ember (milyen már, hogy ilyet tartanak még a szekrényükben!). A legviccesebb, hogy többségében őszülő halántékokon lehet ilyeneket látni.

A nap eddigi legjobb koncertje a Fish! volt. A fiúk a tavalyi szerencsétlen utolsó napon játszottak egy rövidített giget. Idén végre bezárult a kör. Végigjátszották, stage divingolták, üvöltötték a Malátabárt. Cserébe a közönség a nagyszínpadra követelte őket.

Legnagyobb csalódás a Supernem. Egyrészt alig álltak a kisszínpad előtt, másrészt egy kicsit mintha ők is megunták volna az ismert számaikat. A Csodagépet konkréten szétunatkozták és szétzenélték. Kár, pedig több van bennük. Mondjuk a kevés közönségen úgy lehetett volna segíteni, ha helyet cserélnek a Malátabárban a Fish-sel...

A nap legnagyobb várakozása: él-e még a rave nation!? A nap kérdése pedig, hogy lejátsza-e a Europe a Final Countdownt? Szerintetek?

Munkától megfáradt testtel és allergiától elbutult fejjel üzenem mindenkinek, hogy hello. Ez itt Mandrake visszatekintése az 1. napról, melyben szó esik Che Guevara-sámánokról, angolokról, szintetizátorokról, Gary Numanről, nőkről és emberi brown-mozgásról.

Nem rátok tartozik, kedves olvasók, de megosztom veletek (hátha a szívetekben akad még bevetetlen föld, és oda elplántáljátok a velünk való rokonszenv magjait): nem kimondott sétagalopp nap közben dolgozni, este meg fesztiválon élvezkedni, hogy aztán tájékoztassunk benneteket arról, milyen fenomenálisan éreztük magunkat. Próbáljátok csak ki! A pénzkeresés egyik legnehezebb formája még mindig a munka. (Megragadnám az alkalmat, hogy ezúton küldjek egy dalt minden dolgozó honfitársamnak: sziasztok, hallgassátok szeretettel Adam Sandler előadásában a "Somebody kill me please" című relaxációs nótát! Szia anyu!)

 A mai napra nyugi van szavazva. A nyugi pedig a Borfaluban zajlik. Persze ha nem szólna ott is zene, hanem hallani lehetne a kisszínpadot, akkor sokkal élvezhetőbb lenne, de a 60 ft-os bor/decije a fröccshöz nagyon vonzó.

Mindezek ellenére belehallgattunk a P.U.F.-ba, amely hozta a szokott hangzást, igaz valahol lemaradtunk: mióta van az, hogy Dió nem billentyűzik nekik?

A nap beszélgetése.

A csaj: azt kérem amit szoktam

A kiszolgáló: miért mit is szoktál?

A fiúk: ez nagy égés!

(menet közben a fiúk elkezdik fűzni a csajt, aki közli, hogy hol van a sátra)

A csaj: de hárman vagyunk

A fiúk: az csak jó

A csaj: de nem tudjuk szétteni a lábunkat, olyan szűk

A fiúk: !?

A csaj: tegnap kipróbáltam, hogy milyen felcsípni egy csajt... És sikerült!!!

A fiúk: akkor lezbi vagy?

A csaj: biszex

A fiúk: az nem baj

A csaj: de van barátom és barátnőm is

Na most nem ez a biszex jellemzője, hogy mindkét táborban játszik?

A legfontosabbak:

1. kaja-pia

RE:sör 370, dobozos 410, Frittmann fröccs kb. 150-re jön ki, nem borfalus fröccs 410, sarki fény 490, pizzaszelet 500, hot dog 400, sajtos-tejfölös lángos 450... Egyszóval továbbra sem a SZIN a legdrágább fesztivál.

Ez most amolyan távirati stílusú post lesz. Stop.

Hát itt vagyunk, eljött ez a pár nap újra.

A hátam mögött valahol a Vad Fruttik szól. Mellettem videót postolnak Facebookra. Beardymant otthagytuk, pedig kurvajó bulit csinál, de egyszerűen nem fértünk már be, ülni pedig halál snassz lett volna.

Szóval jól érezzük magunkat. Ja, elfelejtettem, hogy Stop.

Pici bácsi viszonylag idegenül illik bele a Csík zenekar világába, de jó volt, csak nem elég. Bánjuk, hogy Kispálék nem itt oszlanak fel.
A reuniont viszont itt kell tartaniuk, mert hát ez már csak olyan.

Gyertek a SZINre, mert JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! Végre fesztivál.

Minden évben kitalálom, hogy mire akarok kimenni. Minden évben megbánom, hogy nem mentem másra. Nem azért, mert az nem volt jó, amin voltam, de mindig van olyan, ami kimarad. Jó, egy fesztivál lemondásokkal jár. De mégis. Izé. Alábbiakban egy visszafogott, jómunkásembereknek szánt programajánló következik, hogy lássátok - nemcsak az érezheti jól magát, akinek még bőven nyári szünet van.

Naszóval én mit nézek meg idén? Egy biztos - a Kispált nem.

0. nap

Jómunkásember jó esetben 5-kor elszabadul, ami saccperkábé azt jelenti, hogy 6-ra ki is ér a Partfürdőre, így az én rövidített programajánlómat alapból 6-tól kezdem, mert hát ugye.
Így előreláthatólag 4 koncertbe jó lenne belehallgatni:

19:00-kor kezd a Csík zenekar a Nagyszínpadon (!!!), velük pedig Presser Gábor, ami számomra elképzelhetetlen elegyet jelent, de biztos jó lesz. Aztán ha vége, akkor átcaplatunk - jó eséllyel Mandrake-kel - a Party Arénába (és ha ott járunk, lefotóztatjuk magunkat, hogy mi, parti, aréna, izé), mert 20:30-kor Beardyman kezdi tolni. Aki pedig olyan idiótán jóarc, mint ő, rossz bulit nem csinálhat, szóval nagyon kíváncsiak vagyunk rá.
Beardyman után megnézzük, mit változtak a Russkajás fiúk (meg egy lány) egy év alatt. A szegedi ugyanis olyan szerencsés nép, hogy évente egyszer (jó esetben néha kétszer is) látja őket, akkor meg jól meg kell őket nézni. Még mindig a Pepsi Színpadon, hiába akartuk őket bejuttatni a Nagyszínpadra két éve.
Russkaja belelóg Parov Stelarba, de őket tartalékoltuk a VOLTon, szóval nulladik este 11-kor irány a Nagyszínpad, mi pedig bízunk benne, hogy jobban szólnak, mint pár hónapja. Aztán elmegyünk aludni, mert csütörtökön is van nap.

Mielőtt még nagyon belevetnénk magunkat a SZINezésbe (mondjuk holnaptól), kedves olvasók, megörvendeztetünk benneteket egy Nemjuci interjúval, amelyben a Facebook oldalunkra befutott kérdések közül is választ kap néhány. Bizony. Aki kérdez, Bigyó. Aki válaszol, Németh Juci.

SZINblog: Első kérdésünk rögtön az lenne, hogy hogy van Vasaló a Szigetes szaltója után? Mi is történt pontosan?
Németh Juci: Köszönjük, jól van:) Nem sérült meg, inkább szerintem meglepődött, hogy repülnie kellett... de mi is meglepődtünk, mert a refrénben nem volt dob, meg dobos sem. Aztán előmászott valahonnan. Eltörött a dobszékének egyik lába. Baromi vicces szitu visszanézve, én hátra sem mertem nézni akkor.
Mondjuk 3 nap alatt 31ezren látták, ahhoz, meg a hitelesnek tűnő marketingszagú előadásához képest szerintem keveset fizettünk neki... :)

Képes SZírek SZIN előttre:

Az elmúlt években rituálé értékűvé vált az a fogásunk, hogy egyéb kreatív mondanivaló hiányában a SZIN előtti néhány napban megpróbálunk mindenkit halálra untatni azzal, hogy valami előzetes csapástervet dolgozunk ki a meglátogatandó koncertekről. A tervek ugyan arra vannak kárhoztatva, hogy ne működjenek, mi mégis szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy nem koncepciótlan lófrálással tervezzük eltölteni azt a négy napot, amire kb. egész évben készültünk. Pedig hát...

Alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - kiemelnék 3-3 koncertet, amelyek meglátogatása utólag minden bizonnyal a hasznosan eltöltött idő képzetével ajándékozna meg. Ember vagyok, nem statiszta!

Augusztus 25. - Nulladik nap

Vad Fruttik (20:00 | Pepsi Színpad) - Likó Marci és zenekara mindaddig marginális volt számomra, míg csak a Sárga Zsigulit hallottam tőlük az MR2 Petőfin (reklám volt, tartom a markom). Aztán kijött néhány kellemesen elektronikus daluk (pl. a Nekem senkim sincsen, meg a Kemikáliák), amik már bevonzottak pár koncertre. Az eddigi tapasztalat pozitív - jó bulit csinálnak.

Beardyman (20:30 | Party Aréna) - A beatbox király. A szakáll királyabb. Ha a kettőt összefűzzük, és hozzáadunk egy kedves angol imbecilt, az a legkirályabb. A VOLT-on meghallgattuk DubFX-et, aki igazán kitett magáért - ha Beardyman csak fele olyan jó bulit csinál, máris a kövér kandúrok elégedett vigyorával fogok összegömbölyödni valamelyik félreeső sarokban.

Parov Stelar Live (23:00 | Nagyszínpad) - Idén már hozzájuk is volt szerencsénk Sopronban (a vokálos lány hangosítása elég vacak volt) - kellemes electro swinget tolnak, ami nekem ugyan több szempontból zsáner-idegen, de valahogy így egyben a csomag fogyasztható. Mérsékelt, rosszul koordinált tánc-imitáció belefér.

Mivel ez egy nem hivatalos blog, ezért úgy gondolom nyugodtan lehetünk szubjektívek, és mondhatom hogy számomra a Fish! zenekaré a legjobban várt magyar koncert lesz. Készítettünk velük egy rövid interjút, és mivel a zenekar frontembere dj-ként is tevékenykedni fog a fesztiválon, ezt sem hagytuk ki a kérdések sorából: :)

Íme az első képek az idei SZIN cipőről:

Ami biztos, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem a Tisza gyártotta, mondjuk úgy, hogy nem volt kedvük hozzá. Így nyitva állt az út, hogy az idei SZIN design elemeket maximálisan követve lehessen elkészíteni a csukát.

50 példány készül belőle és az áráról egyelőre még semmit sem tudni.

Az ugrás után további képeket találtok.

Nem akarom megsérteni, de ha meglátnám ezt urat az utcán valószínűleg hamarabb mondanám rá, hogy könyvelő (és még 1000 foglalkozást), mint hogy a világ egyik legjobb House zenei producere és dj-je, de ennek ellenére valójában az.

Amikor kiderült, hogy a The Rasmus jön a SZINre, az egész szerkesztőség meglepődve hümmögött - elsősorban azért, mert úgy néz ki, idén a skandinávok uralják a Nagyszínpadot (a Europe ugye svéd). Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én is sokkal többet tudtam volna róluk, mint hogy van egy manó fejű, tinikorból épphogy kinőtt énekesük, aki tollakkal a fején ugrabugrál, és (ezért lehet kövezni) a középszerűnél kicsivel jobb (romantikusnak titulált) rockra énekel. Utánaolvasva azért nem ilyen egyszerű a képlet.

A The Rasmus gyakorlatilag öregebb bandaa legtöbb rajongójánál - pedig az (most éppen szőke újra fekete hajú) énekest látva ez nehezen hihető el, és mégis. Jó a finneknek, gondolom a vodka tartja őket ennyire formában, ugyanis Lauri Ylönen már a 3. X-en is átlépett...

A 20. évszázad vége fele ugrásszerűen megnőtt az Európát angol nyelven meghódító északi zenekarok száma (elég csak a HIM-re gondolni), a The Rasmus pedig ezt a jó szokást tartotta meg - finnül nehezen érhettek volna el ekkora sikert.
A zenekar 1994-ben alakult, amikoris a banda tagjai épphogy betöltötték a 15-öt. A gimiben álltak össze, név szerint ők: Lauri Ylönen (énekes/dalszerző), Eero Heinonen (basszus), Pauli Rantasalmi (gitár) és Janne Heiskanen (dobok), utóbbi kivált még az évezredforduló előtt, és Aki Hakala jött a helyére. A negyedik albumig csak simán Rasmusként futottak, de el akarták kerülni, hogy összekeverjék őket egy svéd DJ-vel, így jött a nevük elé a "the". Az igazi áttörésre közel 10 évet vártak, de valószínűleg megérte, az In the shadows az egyik legismertebb számuk, ez 2003-ban jött ki a Dead letters c. albumon.

Finnország egyik legjobb export-cikkévé sikerült kinőniük magukat több, mint 3 és fél millió eladott lemezzel, meg egy rakás arany- és platina-albummal.

Korábban Vicktor írt már egy rövid bemutatást Beardyman-ről (született Darren Foreman) - aki még mindig nem tudja, ki az arc, az kezdje a belinkelt bejegyzésnél! Akit még ezek után is érdekel, hogy milyen gondolatokkal van tele a beatboxer feje, az olvassa el a vele készített interjút! Figyelem! A szövegben emberiség ellenes bűnökre és nemi szervekre történik utalás! Olvasás csak saját felelősségre!

SZINblog: Mit lehet tudni rólad? Kicsoda Beardyman valójában?
Beardyman: Beardyman csak egy a sok személyiségem közül. A többi között szerepel elbow-girl (könyök lány), toe-boy (lábujj fiú) és pube-dude (fanszőr fószer). Az orvostól kapott gyógyszerekkel tartom őket kordában. Ezen kívül folyamatosan drum n bass-t nyomatok egy Sony Walkman-en, ami 1988-ban készült Oszakában.

SZb: Hogyan írnád le a zenét, amit csinálsz? Dalokat írsz, vagy hangmintákból improvizálsz?
BM: A zeném hangok és nem-hangok keveréke. Szeretem az ihlet pillanatát rögzíteni, mert az a legszaftosabb mind közül, más pillanatok szárazabbak, és megsebeznek, ha szeretni próbálod őket. Mind a pillanat, mind az azt foglyul ejtő beleegyezése kell hozzá, különben később terápiára lesz szükséged. Sok állat sérül meg, miközben zenélek. Hamarosan megjelenik egy lemezem. Izgatott vagyok. Az állatok félnek. Elnézést, merre van a vécé?

Rövid szolgálati közlemény - a mai naptól a blog bejegyzéseit meg lehet osztani IWIW-en, Facebook-on, Twitteren, Tumblr-en, vagy Google Reader-ben, és lehet hatalmas lájkokat nyomni, hogy mennyire tetszik (mert ugye nagyon). A gombok a bejegyzések végén találhatók. Kösz Blog.hu, kösz olvasók!