Sajnos befejeződött a SZIN 2. - sokak által legjobban várt - napja. Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy a tegnapi kínálat sokmindenben eltért (mondhatni elütött) közös kollektív és részleges zenei ízlésünktől - mégis, olyan élményekben volt részünk, amikben valószínűleg soha a büdös életben többet nem lesz.

Kezdtünk a Fish!-el, akiket meginterjúvolt Viktor nemrég, és akikre kíváncsiak voltunk, mert megérdemlik. Aztán gyorsan sztárok lettünk megint, ugyanis sikerült belebotlani a RádióMI egyik élszerkesztőjébe, Gáborba, aki meginterjúvolt minket az elmúlt napok élményeiről. Merkoffo ezt már részletezte, ha lesz hanganyagunk, megmutatjuk nektek is.

Fish! után Anna and the Barbies helyett elmentünk inni - a Suhancos pálinkája után egy vödörnyi koktélt szlopáltunk be, konstatálva a hosszú szívószál gravitáció által okozott problémáit. Mandrake nem maradt szárazon, Borsó is alig. A fényképezőgépre vigyáztunk, csak hogy ne maradjatok fotók nélkül.

Aztán úgy döntöttünk, hogy időben elfoglaljuk a helyünket az idei fesztivál legnagyobb nézettségre számító koncertjén - a Scooteren.

Gyorsan megjegyezném, hogy nem vagyunk közel a rave-hez, a techno-hoz se, és Viktort és jómagamat, meg esetleg Merkoffo kedves élete párját (mármint élete párja kedves, nem Merkoffo élete), szóval minket leszámítva nem nagyon mozgat meg senkit az elektronikus zene, így alapjáraton a Scooter se. Az is biztos, hogy soha többet nem leszünk Scooter-koncert környékén, és még talán a Youtube-on se keresünk rájuk. Ehhez képest nagyon jól éreztük magunkat. Mióta SZINre járok (4. éve) még SOHA ENNYI EMBERT nem láttam a Nagyszínpad előtt - pláne nem belülről. Annyian gyűltek össze a majd két évtizedes rave-csapatra, hogy az valami hihetetlen. Láttunk pár igazán elvetemült fant is, akik Scooteres pólóban nyomatták.

Amúgy a Scooter tökéletesen kezdett, ugyanis abban a szent pillanatban, hogy kimentek a színpadra, soha nem látott szél- és homokvihar támadt, aminek az lett az eredménye, hogy vastag porréteggel a ruhánkon és a szemünkben indultunk neki a bulinak.

A koncert első párpercében konstatáltuk, hogy HP Baxxter (Hans-Peter Geerdes)

1. öregszik, mert folyamatosan fulladozott (számok alatt és között is),

2. a pöseség és a szelypítés között jár félúton,

3. HAMIS!! (ok, ezen nem lepődtünk meg, de ijesztő volt azt hallani, hogy amíg a többezres tömeg majdnem tökéletesen énekli a How much is the fish? töptöröp-jét, Hans Peter mondhatni alulintonáltan prezentálta ugyanezt a mikrofonba)

A pirotechnika viszont ott volt - ez volt az egyetlen plusz élmény a táncoslányok produkcióján kívűl. Gergő, kedves ex-csoporttársam, a JackDanimalZ gitárosa mesélte, hogy a backstage-ben ittak Kowalskyékkal, amikor felrobbant mellettük az egyik hanggránát, és majd beszartak.

Alább egy viszonylag rossz minőségű ízelítő a buliról.

Amúgy a legnagyobb bajunk az volt, hogy mindannyian azokat a számokat vártuk, amiket mi még tinikorunkban élveztünk a bulikban. Ehhez képest a Hyper hyper és a Move your ass (vagyis EEEESSS), meg a már-már újkorinak számító How much is the fish?-en kívűl nem nagyon volt olyan igaziigazi sláger, csak ilyen kb B oldalas maxik, amiket persze sokan ismertek, de alapvetően nem ezt vártuk. Hiányzott a Rebel Yell (Billy Idol után pláne), az I'm ravin, a Back in the U.K, és még sok más...

Ezután a Europe lépett a színpadra. Na rájuk mondtam korábban azt, hogy soha többet nem fogok eljutni a koncertjükre, és ezt a megállapítást tartom is - soha többet. Nem azért, mert nem zenélnek jól - egy hangnyi hiba se volt a dalaikban, egészen egyszerűen nem az én világomat képviselik. Sajnos úgy néz ki, hogy az átlag SZINezőkét se, ugyanis a koncert kezdetén nagyjából negyedannyi néző töltötte meg a színpad előtti placcot, mint korábban a Scooteren, hogy aztán a Carrie idejére temporálisan felduzzadjon, és nagyon gyorsan vissza is apadjon.

Egyedül a Final countdown idejére nőtt meg a tömeg, a koncert végén egy emberként üvöltöttük, hogy ez itt a végső. Az mindenképpen elmondható, hogy a Europe istenkirály, mert csak ők tudják ilyen méltósággal lenyomni ezt a számot, és csak ők kapnak ekkora tapsot valójában egy nótáért cserébe. Riszpekt na.

Utánuk még betoltunk egy hambit Ica néninél, majd elindultunk haza, mert kidőltünk, mint a sicc.

Mára várható a Chasing Rainbows (zenekaros játéknyerteseink), Nemjuciék (akikkel szeretünk interjút csinálni), a Quimby, a N.O.H.A és persze a The Rasmus.

VIVÁT SZIN!