Már majdnem megszületett ez a post egyszer, csak akkor még nem mertük biztosra venni, hogy a !DelaDap jön a SZIN-re. Mostanra biztossá vált, hogy ők is fellépnek idén, ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak népművelésként, hanem egyben egy tuti koncert ajánlójaként is állnak itt e sorok.
A rend kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a !DelaDapról már régen tudom, hogy ritka jó muzsikát csinálnak, hiszen nem egy friss zenekarról van szó. Az első nótájuk, ami teljesen elvarázsolt (olyannyira, hogy miatta elfelejtettem leszállni a villamosról Budapesten) a Lautlos volt, ez nagyjából 2006 tájékán lehetett. Azóta a !DelaDap kinőtte magát rendesen, és már nemcsak különféle alternatívabb zenét játszó rádióadók emelik be a műsoraikba, hanem például az mr2 is rendszeresen szórakoztat velük. Nem is rosszul. Na de kik is ők, és miért is olyan különlegesek?
A cseh származású Stani Vana 2002 táján elhatározta, hogy ő márpedig mindenképpen zenekart szeretne alapítani, méghozzá olyat, amiben a cigányzene lesz az irányadó, ebbe pedig bele lehetne hozni a köznyelv által csak balkáninak nevezett népzenét is. Ehhez segítségül hívott egy rakás, a környéken tevékenykedő művészt is. Bár az első zenésztársak között voltak magyar előadók is (Barkóczy Tibor és Stoika Melinda), mára erősen átalakult a zenekar, többször volt tagcsere.
A mostanában inkább bécsinek titulált !DelaDap igazi közép-európai zenekar, jelen pillanatban cseh, bosnyák, orosz és szerb tagokból áll, élén persze még mindig Stanival. A két gyönyörű énekesnő, Simona Senkiova és Kristina Gunarova mellett a zenészek gitáron, harmonikán, hegedűn és bőgőn játszanak, így hozva létre az igazi !Deladapos hangzást.
A legfontosabb elem, ami miatt a !Deladapot külön polcán kezelik a világzenének, az a cigányzenéből építkező stílus. A nu-roma mozgalom jeles tagjaként aposztrofált zenekar tagjai között több cigány származású, vagy korábban cigány közösségben élő művész is van, és valójában tényleg ez az az összetevő, ami miatt olyan ízesen finom zenét csinálnak. Emellett nótáikban megjelennek a magyar, szerb, görög és francia népzenei motívumok is, így hozva létre azt a multikultit, ami évek óta jellemző rájuk. Az meg csak ráadás, hogy rendszeresen játszanak más zenekarokkal és DJ-kkel is.
Szerencsénkre a !Deladap a magyar koncertéletben megszokott színfolt, a nyár folyamán hatszor is ellátogatnak Magyarországba, de emellett sűrűn játszanak hazai klubokban is. A SZIN-en augusztus 28-án lépnek fel negyed 11-től a Pepsi Színpadon. Itt jegyezném meg, hogy a Russkaja utáni nap ez, akik ugye szintén bécsiek, szintén szuperjók, és nem mellesleg a !Deladap orosz tagja, Pavel zenélt náluk is korábban.
Friss hozzászólások