A SZIN első napja van - köszönt és minden jót kíván
három dzsentrifuga,
két szegély-legény,
és egy csupasz kebű törpelány.
Megcsúsztam, na, ez van. Mással is előfordul, hogy dolgoznia kell, nem csak epét fröcskölni a mit sem sejtő fellépőkre. Nem is magyarázkodom (úgyis kaptam egy felkérést, hogy legyek "rosszindulatúbb"), nem érdemlitek meg.
Mindenek előtt itt a link az első nap fényképelt terméséhez. Aki olvasni szeretne, az megfáradjon beljebb!
Korábban azzal szerettem, volna kezdeni, hogy holnap (azaz ma) A Láma Dalai nem ott, és akkor lesz, amikorra tervezték, hanem... - csakhogy erről már lecsúsztam. És buktam a környezetvédelmi minisztert, aki számomra (személyétől függetlenül) mindig valami kirakat figurának tűnt, akinek az a feladata, hogy mindenkit megnyugtasson, van aki foglalkozik a környezetvédelemmel, meg szemöldököt ráncoljon a gonosz ökoterroristákra. Pedig létezik ugye, emberből méghozzá. Kevésbé rocksztár poszt, mint mondjuk a pénzügyminiszteri. Ha zenekari analógiával élnék, azt mondanám, kellemesen észrevétlen második vokalista. (Amúgy a nagypolitikával való találkozásom eddig abban merült ki, hogy egyszer - még hobvédelmi miniszter korában - véletlenül eltapostam Keleti Györgyöt. Kisebb fegyveres konfliktus lett a következménye.)
Na, de hátra arc, irány a tegnap, mert mondandóm van!
- Heaven Street Seven (HS7): Évente átlagosan 2-3 koncertjüket látom, és mindig hozzák a kellemes átlagot. Szűcs Krisztián arcán egyre többször vélem felfedezni az unalom jeleit. (Természetesen lehet, hogy csak saját belső feszültségeimet vetítem ki rá, és a koncertezést valójában egyetlen folyamatos orgazmusként éli meg.) Mindenesetre tegnap - nálam - négy alára szerepeltek.
- 30Y: Adtam még egy esélyt Beck Zoliéknak, de köszönöm, ennyi elég volt, munkásságukat immáron egy jól lezárt dobozban félreteszem magamban. 1-2 30Y szám még szerethető, de egész koncert már szavak, ritmusok és témák loopjává látszik változni. (Hasonlóan a Colorstar-hoz, akiknek a legtöbb számára simán rá lehet énekelni az Audioslave Gasoline-jét.)
- Kispál és a Borz: Lovasiékat nem szabad másfél óránál kevesebb időre színpadra engedni! Az idő szorítása sokszor egész kínos összekötő szövegekben nyilvánult meg. Amúgy élvezhető volt egészen, Dióssy-nak is volt pár kellemesen meglepő punchline-ja. (Azóta fontolgatom a tetovált fityma ötletét.)
- Russkaja: Sok-sok ember, még több por, és egy mérsékelten energikus buli. A páneurópai ska cirkusz ugyanis jóval többre képes annál, amit előadtak (és még így is nagyon jók). Részben a hely, részben a hangosítás hibája, hogy nekem tegnapról inkább csak a porprüszkölés maradt meg. Ja, és ideje elgondolkodni új átkötő szövegeken! (Először fasza, másodszor jó, harmadszorra viszont már unalmas.)
- Gabriella Cilmi: Merkoffoval megegyeztünk abban, hogy ő az ausztrál Rúzsa Magdi. Tehetséges, szerethető kis jelenség, akire - vélhetőleg - a producerek kényszerítenek XX. századi zenéket, és a nagyi megsárgult csipketerítőjét miniruhaként (lásd alább). Volt egy egészen hallkgatható power pop dal, amit magyar fül most hallhatott először - ha ebben az irányban mozogna, még meg is kedvelném (persze azért egyelőre nyomába sem ér a Superjesus-nak, vagy a Rogue Traders-nek). Tegnap viszont zömében szépen szóló, felejtésre méltó dalokkal operált.
Most pedig megyek, hogy elérjem a Csík zenekart!
Da szvidanyja!
Friss hozzászólások