SZINblog (2005-2011)

Ugyan eddig még nem sok szó esett róla, de a SZIN-en tiszteletét teszi a breakbeat szcéna egyik nagy ellentmondása, az Evil Nine is. Mielőtt a számmisztikába bocsátkoznánk, lerántom a leplet, a név egy brit duót takar, akik lassan egy évtizede komoly meghatározói a tört ütem világának. Eklektikájuk egyszerre gyönyörködtet, és borzolja a kedélyeket, szóval itt az ideje, hogy megismerkedjünk velük!

Pat Pardy és Tom Beaufoy nem éppen előkelő környezetből lépett a nagyérdemű elé. Elmondásuk szerint az iskolában gyakran verték őket, s az iskola elvégzése után mindketten Brightonba kerültek. Pat egy gyárban, Tom pedig egy shopban álmodozott arról, hogy egyszer olyas valamit tehessenek le az asztalra, amitől mindenki eldobja az agyát. Meglepő módon Pat eleinte western zenével kísérletezett, ami a ködös Albionban valóban furcsán hathatott. 1998-ban a sors összehozta a két amatőr zenészt, és hivatalosan is megalakult az Evil Nine formáció. A meglehetősen érdekes név még Pat agyából pattant ki 17-18 éves korában, amikor éppen saját muzsikán ügyködött, aztán ez a furcsa kombináció az 1998-as esztendőig feledésbe is merült. Nem sokkal a megalakulásuk után a srácok közös barátja, Emma Griffiths (ismertebb nevén JEM) jutatta el demókazettájukat Adam Freelandhez, aki azonnal lecsapott a duóra. Azóta is a Marine Parade kiadó oszlopos tagjai.

Első single lemezük 2000-ben jelent meg (Less Stress/Special Move), majd innentől kezdve nem volt megállás. Az electróval ötvözött szárnypróbálgató breakeket hamarjában felváltotta a lüktető funkkal, kellemes hip-hop betétekkel és erőteljes rockkal átitatott elektronikus egyveleg, ami a 2004-ben megjelent első szerzői albumukkal (You Can Be Special Too) teljesedett ki. Az album két húzószáma a Crooked és a Restless (Aesop Rock és Toastie Taylor közreműködésével) volt. A srácoknak sikerült mindaz, amiről sokan csak álmodoztak: új színt vittek a breakbeat világába, és felkavarták egy már-már kiégőfélben lévő stílus állóvízét. 

Remixerként igen kellemes és kiváló darabok fűződnek a nevükhöz. Újraértelmezték Moby, Timo Maas, az U.N.K.L.E. sikerdarabjait, de remixelte őket Dylan Rhymes, B.L.I.M. és a Bassbin Twins is. 2005-ben és 2006-ban mixlemezeik jelentek meg. Többek között az a megtiszteltetés érte őket, hogy ők követhették el a 2006-os FABRIC mixet is.

A második album 2007-ben kezdett körvonalazódni, egy akkori interjúban 2%-os elkészültségről beszéltek. A céljuk első sorban az volt, hogy ne egy újabb "első" albumot készítsenek, hanem egy teljesen új, de mégis ismerős hangzásvilágot mutassanak be. Mindenképp a barátaikkal akarták az albumot összedobni, nem pedig összecsapni sok-sok vendégzenésszel. Az elvárás nagy volt, hiszen az első albumuk bombaként robbant, s az időközben megszaporodott rajongók epekedve várták az új dobást. Végül 2008 végén a gonosz kilencesek ismét támadásba lendültek.

Mi történik akkor, ha keverjük a 80-as évek kulthorrorjainak hangulatvilágát reggae-vel, hip-hoppal, szintipoppal és punkos basszussal, majd ezt jól összerázzuk breakbeattel? Valószínűleg ez az összetett kérdés foglalkoztathatta a brightoni srácokat is, amikor megalkották They Live! címmel az új mestermunkájukat. Kétség sem férhet hozzá, hogy a nyolcvanas évek horrorjain felnőtt Pat és Tom ezzel az albummal kívánt tisztelegni John Carpenter és olasz horrorfilmek zeneszerző rockcsapata, a Goblin előtt. (Az album címét is Carpenter 1988-as filmjéből kölcsönözték.) Az album hallgatása során szinte megelevenednek a borítón is látható élőhalottak, miközben azon kapjuk magunkat, hogy újraéljük gyerekkorunk rettegett filmjeit. Ez a koktél azonban bármennyire is hátborzongató, fogyasztása erőteljesen ajánlott (és nem csak a breakbeat rajongóinak). Beszélhetnénk még arról, hogy melyik is lett az album legsikerültebb felvétele, de az igazat megvallva, ezt az albumot egyben kell hallgatni. Persze külön is megállják helyüket, de együtt fejtik ki igazán bombasztikus hatásukat.

A csapat érdekessége még, hogy a többi DJ-párossal ellentétben nem csak szettekkel lépnek fel, hanem együttessel is. Bár a SZIN-re csak ketten érkeznek, biztos, hogy felejthetetlen élményeket szereznek majd a „szegedi ifjaknak”.