A SZIN úgy fejezte be, ahogy azt egy fesztiválnak illik. Jó hangulatú bulival, teltházzal. Igen, teltházzal, és úgy, hogy mi ebből semmit nem éreztünk. Ment is a SZINblog stábjában a találgatás, hogy ez vajon a korrekt „koncert-kiosztás" miatt alakult így (miszerint egy időben ment mondjuk szimfonikus rock és ska, egymástól messze, így a massza elkülönült), vagy talán kevesebben vannak-e, de a számok ismeretében biztos, hogy az előbbi szerencsés bekövetkezése nyomta rá a napokra a szeretettel és zenével átitatott bélyegét.
Harmadik és egyben utolsó napunkat a mivízió tribute szintén utolsó adásával kezdtük. Kicsit szomorkásan tekintgettem körbe, az utolsó, a RádióMI standjáról vetett pillantásaimat jól beosztva. Közben sikerült a Belmondót is lefotózni, Czutor Zoli pedig „megkért" valamire ezért cserébe, amiről majd csak később. Miután kibeszéltük magunkat a SZINre, elmentünk a Kaukázusba. Azaz hozzájuk, merthogy ők zenéltek fél hattól a Nagyszínpadon. Sikerült bejutni a kordonok mögé fotózni is, ezekből az ízelítőt a fotók között láthatjátok.
A koncert amúgy nagyon kellemesre sikerült a korai időpont ellenére is. Szépen összegyűlt a tömeg, szépen lecsorogtak a kedvencek is (Teszkó, Szalai Éva, Lift), és nagy örömünkre külön meglepetésként az LGT feldolgozások szolgáltak (ezek közül az Ő még csak 14 Goldfrappos verziója volt a kedvencem). Bár szomorkodtam, hogy a Magashegyi Underground nem lépett fel a SZINen, mégiscsak sikerült beléjük botlani, ugyanis a Kaukázus előadta az Angliát és a Szeplős vállat is. Aztán rájöttünk, hogy a Kaukázus kb a MU Bocskor Bíborka nélkül. Most már tudjuk ezt is (várunk még MU számokat a szeptemberi jatés Kaukázus koncerten - ott leszünk, ha minden jól megy).
A Kaukázus után úgy alakult az élet, hogy néhányan jól megérdemelt vacsorájukkal foglalták el magukat, én pedig nekiindultam a Belmondónak a Red Lounge-ban. Merthogy Czutor Zoli azt mondta, írjak róluk jókat. Hát kérem, a fotók jók lettek, a koncert is jó volt, legalábbis amennyit hallottam belőlük, mert utána elkapott a gépszíj, és háromszor egymás után leteszteltük a pálinkaházat. Közben háttérzajnak a 30Y zenélt, amit egy kicsit bántunk. Ha nem akarnának ennyire a Kispál bokájánál tekeregni, még elmenne. A hangulat is a látottak szerint lehetett volna jobb, és hát persze, akkor már mindenki a Kispálékat várta.
És ők jöttek (őket is fotóztuk). Idén is a megtisztelő utolsó előtti koncertidőpontot kapták a Nagyszínpadon, meglepően nagyobb közönséggel, mint azt az előző napokon lehetett tapasztalni (hiába na, teltház). Jó volt. Nem volt orgazmusközeli élmény, de a Kispál már annyira bennevan, és annyira ritkán zenélnek Szegeden, hogy nem volt szívem rosszul érezni magamat rajta. Lovasi párszor aranyosan elrontotta a szöveget, de jófej volt, és szeretjük is mi ezért. A post címe pedig azért ez lett, merthogy apukám annyira szereti újabban a Kispált, hogy a Csillag vagy fecske alatt felhívtam, hallgassa ő is kicsit, miért is érezzük magunkat éppen jól. Tetszett neki.
A nap koncertje, számomra pedig a legkellemesebb meglepetés a Mattafix fellépése volt. Jelentem, már nem csak egyszámos zenekar, és azt is jelenteném, hogy tudnak hangulatot szerkeszteni maguknak. Azt hittem, a közönség jelentősen kisebb lesz a Kispálhoz képest, de nem, és úgy tűnt, a koncert alatt sokan betársultak a buliba. Merthogy ez tényleg buli volt. Az első pillanatban még kicsit meg volt szeppenve mindenki, de ahogy a már slágerré nőtt Living Darfur felcsendült, nekiállt a tömeg bulizni. A hideg pedig akkor kezdett el futkosni a hátamon (azon túl, hogy tényleg elég hideg volt), amikor a Big City Life-ra egy nagy forrongó masszaként kezdett a társaság énekelni. Az egy olyan pillanata volt a SZINnek, amit nem nagyon fogok elfelejteni.
Aztán vége lett. Ez mindig ilyen.
Íme még néhány fotó a 3. napról.
Ilyen jó volt a hangulat a Kaukázus koncertje alatt. És ez még semmi.
Már sose tudjuk meg, hogy a por miatt viselte-e. A sör pedig külön pirospontot érdekel.
A Belmondoról volt már fotó, de a Czutor olyan elvetemült fejet vág, hogy mindenképpen meg akartam itt is mutatni.
Bizonyos mennyiségű pálinka elfogyasztása után így nézett ki a Pálinka Manufaktúra. Mi nem tapasztaltuk meg ezt a mennyiséget.
Sub Bass Szabi jófej volt, megállt nekünk egy fotóra, majd sikerült továbbirányítanunk a Steakhouse-hoz, ahol, reméljük, jót evett. (innen üzenjük, riszpekt neki!)
Lovasi, csak úgy, mert ez olyan szokásos Lovasi-féle beállás.
A Mattafixnek szintén riszpekt, szeretjük őket mostantól.
Friss hozzászólások