Vagyis második nap, nem is első, mert itt nem úgy számolják. Vagy nem tudjuk. Na mindegy.

Tegnap tényleg beindult a fesztivál, és már nemcsak az elvetemült Edda-rajongók lepték el a kempinget. Azt nem volt nehéz konstatálni, hogy 1. még mindig nincsenek félórás sorok a kajás/piás pultok előtt, és 2. a budira se kell órákig sorban állni, pedig sokkal nagyobb nézőközönsége volt az esti programoknak.

Kezdtünk egy közepesre értékelt Kenedivel, ami Kardos-Horváth János vadiúj projektje, mivel a Kaukázus megszűnt létezni. Hogy ez utóbbi esemény miért következett be, nem teljesen tiszta, mert (és itt most idézet következik) "gyere ki a gázból, gyertek ki Gázából, gyere ki a Gazprom hálójából", szóval a filozófia hasonló, mint korábban volt, csak más a gyerek neve, és kicsit talán kevésbé lendületes, mint a nagyon kedvelt előd. Na mindegy, ők tudják, mit csinálnak, mi nem estünk hanyatt tőle. Talán majd eljön az az idő is.

Aztán átcsámpáztunk Belgára, akik még mindig nem normálisak, viszont maximálisak kitartottak a hatalmas melegben. Pozitívum, hogy a kordonok mögül locsolás érte a tömeget, hogy ne fulladjanak ki teljesen. Míg Tituszék a színpadon szerencsétlenkedtek, mi a bungee-jumpingolókat figyeltük, akikből hirtelen sok lett (és akik egy vagyont hajlandóak kifizetni egyetlen ugrásért - ezúton jeleznénk, hogy ha valaki felajánl nekünk egy kisebb összeget, mi is hajlandóak vagyunk magunkat alávetni a darunak). 

Belga után kíváncsian ültünk le az MR2 színpad elé, ahol Soeri & Poolek készülődtek fellépni. Amíg a behangolásuk tartott, megállapítottuk, hogy a Supernemből Papp Szabi és a Heaven Street Seven billentyűse, Takács Zoltán biztosan tagjai a bandának, akik amúgy teljesen elborultak, és meglehetősen jó zenét csinálnak - még ha nem is veszik magukat meg a közönséget túl komolyan.

Aztán jött Parov Stelar, aki (szerintünk) erős ötös alára értékelődött, ugyanis az énekesnő hangját nem sikerült túl jól belőni, így alig hallatszott, de bízunk benne, hogy jobban fog menni a SZINen. Amúgy nagyon sokan voltak a koncerten, ami kellemes hangulatban telt, de mi otthagytuk Billy Idol miatt, akiből nem biztos, hogy valaha látunk még élő darabot, Parovékból pedig több, mint biztosan.

Szóval jött Billy. Billy f*ckin' Idol. Szavakat nehéz rá találni, ugyanis a pasiban annyi energia van még mindig, hogy ha egyszer meghal, atomtemetőbe kell majd temetni. A zenekar, akiket hozott magával nagyon jól csinálták a dolgukat, különösen a Richie Samborára hasonlító, fura séróban nyomuló szólógitáros, riszpekt nekik innen is. A koncert maga egy pörgős, jól összerakott show volt, Billy fel alá ugrabugrált, rohangált, mutogatta az amúgy nagyon pöpec kockás hasát, látszott rajta, hogy jól érzi magát ő is (egyszer még a közönség közé is beszabadult, a biztonságiak csak bambán bámulva próbálták felfogni a történéseket, nem is nagyon mozdultak utána).

Elhangzottak a jól ismert slágerek, a Dancing with myself, a Sweet 16, a Rebel Yell meg persze a White wedding is, jó volt látni, ahogy a tömeg egy emberként ugrál. Jó buli volt, na, még Mandrake is táncolt (immáron másodszor a fesztivál alatt - ez azt mutatja, hogy élvezi ő is).

Billy bácsi leköszönése után vacsi közben belehallgattunk a Quimbybe is, akik hozták a szokásosat, majd megnéztük, hogy a nagyon várt Air mit nyújt.

Hát, nemtom. Amennyire ismerem őket, tudtam, hogy inkább háttérzenének használhatóak (arra nagyon jól, igazi gyerekcsinálósok), de nekem valahogy nem jött be koncerten. Mandrake is egyetértett abban, hogy mintha hiányzott volna az egészből a koncert-fíling. Hozták a hangokat, de mintha kicsit fásultak lettek volna, nem történt semmi extra. 

Hát ennyit tegnapról, ma jön az igazi Kispál búcsúkoncert, meg a Prodigy, akiket már most annyira várunk, hogy nagyon nagyon, aztán meg az én személyes kedvenceim, a Kruder & Dorfmeister. Juppijeee VOLT :)