SZIN hírek:
Idén a Borsodi saját kézbe veszi a RE:poharakat a Szegedi Ifjúsági Napokon. Ez annyit jelent, hogy a szervezőknek nem kell alvállalkozót fogadniuk. Mindezek mellett új zöld megoldások is beférkőznek a SZIN 2010 életébe, mint pl. szobakerékpárral szolgáltathatjuk egy színpad áramigényét vagy egy ökorandin összetalálkozhatnak a szerelmesek.
Nem mellesleg ez előbbi hír bejárt egy-két külföldi hírportált is. Idenézz.
A körösladányi Dreadful Peace zenekar nyerte a Köröstarcsán megtartott MAMF könnyűzenei tehetségkutató versenyt. Sok minden más mellett a díjuk, hogy felléphetnek a Szegedi Ifjúsági Napokon.
Május 14-én kezdődik a SZIN 2010 mellett legjobban várt szegedi esemény, a Szeged Napja Ünnepségsorozat, amelynek egyik (ha nem a legfontosabb) eleme a Borfesztivál. A május 23-ig tartó fesztiválon csapra vernek egy hordó „Szeged Cuvée-t”, amelyet Újvári Mihály borász készített. A Szeged Cuvée összetétele 45-45% cserszegi fűszeres és rajnai rizling, 9% Zala gyöngye és 1% ezerfürtű.
Végetért a PEN (Pécsi Egyetemi Napok). A harmadik napon abszolút nézőcsúcsot állítottak fel, ami ötezer látogatót jelent. Itt és itt találtok pár képet, itt pedig egy fesztivál előtti interjút a szervezőkkel, amelyben a Rocksertés kérdését feszegetik.
Mint azt már bizonyára mindenki tudja feloszlik a Kispál és a borz. Legalábbis egy időre egészen biztosan. A Szigeten búcsúznak, ahol több vendégelőadó is része a koncertnek. Mondjuk az valahol sértés, hogy a SZIN-t kihagyják búcsúból. Egyébként ez a hír azt is jelenti, hogy nemsokára várható a második Lovasi lemez.
Tavaly kb. 400 millió forint bevételt könyvelhetett a Sziget Kft. Idén szigorú költségvetéssel és finomhangolással készülnek a fesztiválszezonra, írja a Világgazdaság.
Kevés szó esett eddig a Hegyaljáról. Nos, aki nem tudná, idén a londoni underground a fesztivál nem hivatalos stílusa. Tokajra megy a Goldie, a Groove Armada, a Roots Manuva, a Herbaliser valamint a Motörhead. De erősítették a DJ vonalat is, valamint az énekes, akinek a nevét nem írjuk le (fiatal Zorán), megöregedett és ezért koncertkörutat tart.
Dizájnert keres a Hegyalja fesztivál. Tavaly Gróf Balázs magyar képregény-guru készítette a Hegyalja Fesztivál hivatalos póló- és cipőgrafikáját, idén viszont bárki lehet fesztiváldizájner. Április 30-ig kell elküldeni a pólóterveket a Deltafestnek. A beérkezett grafikák közül internetes szavazáson választják ki a három legjobbat május 1-15 között. A nyertes dizájnerek munkáit a Hegyalja online boltjában és a fesztivál ideje alatt a Hegy’butikban árulják majd. A nyertes természetesen bérletet kap meg más finomságokat, de különdíjat is osztanak.
Vörös Attila gitáros, aki sok zenekart megjárva (Remembering The Steel (PanterA tribute), Helldustry) külföldön is felkeltette az együttesek figyelmét, úgy tűnik révbe ért. Jeff Loomis, a Nevermore gitárosának a New Noise magazinba adott interjújából az derül ki, hogy Vöröst választotta magának második gitárosnak a zenekar.
Végezetül egy hír azoknak, akik jobban komálják a 80-as éveket. Pestre jönnek a 80-as évek sztárjai. Nik Kershaw, Paul Young, Kim Wilde, Rick Astley és Boy George október 2-án lépnek fel a Papp László Sportarénában. Lehet készülni a nagy tupír party-ra.
Friss hozzászólások