Képernyőm egy részét kitakarja a REpohár, sokan vannak a sajtóbuszban és konstans röhögnek, nem is munka ez így, kéremszépen.
A mai programról kicsit nehéz lesz beszélni, mert én is meg vagyok zuhanva, mint Mandrake (ezért nem volt eddig post. Én akartam, de a dehidratáció kicsit lekókasztott.). Az a lényeg, hogy itt vagyunk (és most ölbe vettem a billentyűket, hogy ülni is tudjak rendesen). A mai program előtt szeretném prezentálni afféle kedvcsinálóként a szin.org által közzétett hírt, miszerint MA FILMFORGATÁS:
Ma Macy Gray koncertje után, 23:55-ös kezdettel JAMELIA lép a közönség elé, melyhez a MAGIC BOYS című magyar-angol játékfilm nyilvános felvétele kapocslódik a SZIN Színpadon. A jelenethez - melyben SZABÓ GYŐZŐ és PINDROCH CSABA különleges élő, zenés, show-t mutatnak be JAMELIA társaságában - az alkotóknak szüksége lesz a közönség aktív részvételére, egy kis ráadás bulizásra. A MAGIC BOYS alkotói és a SZIN szervezői várnak mindenkit, akit érdekel a felvétel.
Mi ott leszünk, mert szeretnénk egy filmben szerepelni Michael Madsennel és Vinnie Jones-szal. Meg Jameliaval, akiről eddig nem tudtunk sokat, most viszont már azt is, hogy ismerjük legalább egy számát (a másikat csak azért, mert feldolgozás).
Míg e sorokat írom, Fabula Rasa szól a Pepsin, egész kellemes, na de utána mi lesz. Lovasi Bandi megkezdi ámokfutását (a tegnapi Kispál koncert nem számít), ugyanis ma fellép a Csík zenekarral, holnap meg a Kiscsillaggal, közben klipet forgat. Igazi moziközponttá vált a fesztivál.
Csík zenekarra mi is megyünk, ami a Pepsin lesz, utána meg nem tudjuk még.
A, maradunk Besh O Dromra Pepsin, vagy
B, átzúzunk Irie Maffiára az A38-ba. Azzal mondjuk a meleg lesz a baj, tegnap este is az volt az Evil Nine-on (meg stroboszkóp, ami elvakított, de nagyon).
Utána pedig jön a vacillálás (a többiek részéről, mert én már biztosan tudom, hogy mit választok) - !deladap vagy Macy Gray? Ha mákotok van, mindenhonnan lesznek fotók.
Most viszont megyek, hogy megünnepeljük a Zöld fesztivál díjat, nem mással, mint sörivással a RE:pohárból. Fotók is lesznek. Na pá!!!
Friss hozzászólások