A Szegedi Ifjúsági Napok hírei:
Először is, gratulálunk a szegedi lányoknak, hogy bejutottak a kosárlabda NB I döntőjébe. Ellenfelük az a Sopron, akitől első meccsükön kikaptak. A tisztes helytállás mellett egy-két bravúr jól esne.
Ha minden rendben lesz, egy héten belül próbaüzembe kapcsol az „I love SZIN” közösségi portál.
Ha-ha-ha, nem megy Bukarestre az AC/DC, kicsit Liza Minnelli utóíze van a dolognak.
Bennfentes források szerint szintén ezen a héten pont kerülhet Macy Gray-jel folytatott tárgyalások végére. Ezzel végleges lesz a Szegedi Ifjúsági Napok külföldi előadóinak sora.
Részben ide kapcsolódik. Megjelent Noisettes Wild Young Hearts című albuma, ami önmagában még nem hír, viszont érdekessége, hogy a hozzáértők a lemezt valahová az egykori Morcheeba (SZIN 2008) énekes Skye Edwards és Macy Gray (remélhetőleg SZIN 2009) környékére teszik. Lehet hogy megvan a SZIN 2010 egyik külföldi előadója?
Megnyitott Budán a Zöld Pardon. Idén a Stereo MC's (Deep Down and Dirty) és Goldie lesznek a külföldi nagy nevek.
Aki kíváncsi rá, hogy a high speed balkan style soundot játszó bécsi Russkaja hogy áll az új albummal és mit is jelent valóban a Russkaja szó, az kattintson ide egy Vadon Titusz interjúért.
Ezen a héten kezdődik a 19. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált Győrben (április 25-től május 2-ig), ahol 67 film küzd a díjakért.
Május 28 és 31 között rendezik meg Várpalota mellett a Pannónia Fesztivált. Az előadók között ott lesz a Hobo Blues Band Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János, Deák Bill Gyula és természetesen Hobo felállásban. Ínyenceknek ajánlott!
Aki pedig a sokadik virágzását élő Grace Jonesra kíváncsi, annak egészen Belgiumig kell utaznia a Rock Werchter 2009 fesztiválra (július 2-5). Az egynapi belépő „mindössze” 75 €.
Eleged van a fesztivál-sörből? Igyál vödrös koktélt!
Még 128 nap.
Friss hozzászólások