Ahogyan a 2008-as SZIN a vége felé közeledett, egyre nőtt a külső impulzusokra adott szellemi válasz reakcióideje. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy elfáradtam. Így esett, hogy az energikus hajnali 3:19 helyett egy lassú délutáni időpontban teszek kísérletet a 3. nap értelmezésére. Aztán már csak könnyes búcsú, plüssállatok, műanyag korsók tetemei...
Utolsó nap, utolsó Mivízió, utolsó leheletig tartó küzdelem a magyar nyelvvel. Kicsit feléledtünk, kicsit visszamerülünk a hallgatásba, aztán majd az idő eldönti. Ha a világnak mindenképp szüksége lesz megmentőkre, talán szabaddá tudjuk tenni magunkat pár órácskára.
Erős napot zártunk, bár a szervezetünket megint váratlanul érte a hideg, és ezt még a mérsékelt mennyiségben elfogyasztott mézes barack sem tudta maradéktalanul semlegesíteni. Ihattunk volna a komfortért, de inkább a laza meghűlésre szavaztunk.
Az Atomtorta záróakkordjait még elcsíptük, aztán jött a kíváncsian várt Kaukázus. Röviden és kegyetlenül: olyan volt, mint egy kedves, barátságos vállveregetés. Nem dobtunk tőle seggest, de reményeink és rajongásunk sem enyésztek el. Lesz ez még jobb is, csak tartson ki a lendület!
A Kispálig eltelt idő fájdalmasan hosszúnak tűnt, de erről majd a kooperatív záróposztban írok. Legyen elég annyi, hogy a 30Y a vártnál jóval nagyobb tömeget vonzott, aminek biztosan jó oka van, csak én süllyedtem túl mélyre a zenei apátiában ahhoz, hogy felismerjem. A Kispál és a Borz viszont megint teljesen rendben volt, ötös alá, de csak azért, mert volt ennél bombasztikusabb élményem is velük. És többen is voltak, mint a Tankcsapdán (megérzésem szerint még a Mattafixre is rávertek).
A nap kellemes meglepetése a Mattafix volt, a kellemetlen pedig a Red Lounge-ot eltömítő emberáradat Péterfy Bori alatt. Ha valakinek vannak infói arról, milyen volt Bori, az nyugodtan írja be kommentnek – én nem fogom elolvasni, juszt se. A Mattafix azért lepett meg, mert az ilyen zenét általában géppuskatűzzel szerkeszteném. Most viszont valahogy annyira jó volt a hangzás, hogy lefagyott a lesajnálás-generátorom, és érdeklődve figyeltem a színpadon történteket. (Azóta természetesen szembeköptem saját magam, és kimostam a hallójárataimat szentelt vízzel.)
Részemről ennyit tartottam fontosnak közölni. Később még következik itt egy kollaboratív végszó, de a 100%-os Mandrake kommentárok sora e helyütt lezárul. Akinek tetszett, olvassa őket újra, vagy keressen meg valami zsíros ajánlattal!
Köszönet minden apró mosolyért, lesajnáló sóhajért, elmorzsolt könnycseppért, csőre töltött sörétesért, vagy bármilyen reakcióért. Nincs harag.
Szabadság, szerelem, szarkazmus.
Friss hozzászólások