A SZIN második napja van - köszönt és minden jót kíván
négy nyafka cafka,
három dzsentrifuga,
két szegély-legény,
és egy csupasz keblű törpelány.

Hello, sexy people! Minden kisfiú életében eljön az a pont, mikor kicsit félreteszi fenntartásait, a maró gúnyt, és az olthatatlan ellenszenvet minden olyasmivel szemben, amit más különösebb probléma nélkül tud élvezni. Néha ez az idő csupán villanásnyi. Nos, nekem tegnap ilyen villanásban volt részem a SZIN második napján, de azóta elmúlt, és megint utálok mindent.

• Csík Zenekar feat. Lovasi András: Népzenét játszani veszélyes biznisz. Egyrészt minden jó érzésű honpolgár megveregeti lélekben a népzenészek vállák - kösz, hogy megmentitek a kincseinket. Másrészt ugyanakkor legalább minden második jó érzésű honpolgár szarik a népzenére, csak nem szívesen vallja be. Kicsit olyan ez, mint a kötelező irodalom - Az ember tragédiájáért illik lelkesedni, még akkor is, ha nem feltétlenül szereti az ember. Szimbólum na, és nyilvánosan kritizálni sok esetben ciki. Szóval attól még, hogy óriási riszpekt a népzenészek irányába (sic!), még nem lopták be magukat a szívembe (nem úgy, mint a lakodalmas rock, aminek esélye sincs, hogy valaha is bejusson). A Csík ugyanakkor megmozdított bennem valamit épp azzal, hogy nem tabuként bánik a népzenével, és hajlandó (és tud) nyitni a könnyűzene irányába. Valahogyan sikerült megoldaniuk, hogy a Lovasi András neve által bevonzott tömeg helyben maradjon akkor is, ha egy Mátyusföldi lánykérőt, vagy egy csárdást játszanak (nem is beszélve a Tankcsapda, vagy a Quimby feldolgozásokról.)
• Colorstar Deluxe: Írtam már, és fenntartom, hogy a Colorstar számok egy részére (nem mindre) rá lehet énekelni az Audioslave Gasoline című dalát. Ez az elmélet tegnap sem dőlt meg. Máig nem értem, hogyan lehet a Colorstart koncerten hallgatni, sajnálom, biztos ilyen köcsög vagyok, aki nem tudja befogadni ezt a fajta zenét (aminek inkább hangulatfestő szerepe van, titpikus háttérzene). Fél, vagy inkább negyed füllel hallgatva nincs is vele gond, arra jól volt, hogy aláfestő zeneként működjön a beszélgetéseinkhez. Kösz!
• Macy Gray: Váratlan meglepetés, abszolút pozitív csalódás. Ez volt az én pozitív villanásom idén nyárra. Nem sok jót vártam a szemcsés-fátyolos hangú Macy Gray-től, de olyan hatalmas bulit csinált, hogy behódoltam. Nem Macy hangja kényszerített földre - bár azzal sincs semmi baj -, hanem a show, a hihetetlen vokalista lányok, a zseniális zenekar. Nagyon egyben volt, pedig kicsit nehezen indult. Macy nagyszerű ceremóniamester jó szöveggel, megkerülhetetlen jelenléttel. A Fatboy Slimmel közösen jegyzett Demons, vagy az I Try ugyanolyan jól állt neki, mint a Radiohead Creep-je. Sajnos mentális alapállásomból következően nincs elég pozitív jelző a szótáramban ahhoz, hogy tovább dícsérjem, úgyhogy ennyivel kell beérni.
• Jamelia - Magic Boys: Pszeudo-koncert, pszeudo-sztár, pszeudo-sikerszám. Koltai Róbert új filmjéhez forgattak anyagot hajnalban (sneak peek a napi fotók között), amelynek keretében Jamelia playback-elt egy Hrutka Róbert által írt műanyag középszarra. A döbbenet abban áll, hogy ez a könnyűzenei fröccsöntvény már harmadszori hallgatásra megragad az ember fülében (nekem félórányi intenzív Tori Amos és Regina Spektor egyveleg ölte ki). Jamelia jó nő, akinek problémái voltak a playback-kel, a mosolygással és a rövid szoknyájával. (Ha van ebben a produkcióban egy érző szívű ember, akkor könyörgöm, tegyen róla, hogy a színpadi jelenet koreográfusa ne kapjon több ilyen munkát!) A majdani filmben Szabó Győző és Pindroch Csaba chippendale táncost alakít - most magenta és ciánkék flitteres cowboy cuccban tekergették magukat Jamelia körül. Aztán jól hazajöttünk regenerálódni.

Ha még nem tudnátok, a napi képek a szokásos helyen. Tessék csak nézegetni őket, vannak szép emberek!

Ennyit a tegnapról! Irány az utolsó nap - nyomjátok!