Szóval összefoglalnám a 0. és 1. nap élményeit, az én szemszögömből, ami azért kicsit más, mint a többi blogoló véleménye, mert én a délutáni hassüttetés után este 10 körül esek ki a fesztiválra és az első troliig (4:30) kint is vagyok.
Szóval a 0.nap nekem csalódás volt igazából. Sunchase-re és Black Sun Empire-re készültem. Sunchase igazából nem volt rossz, de semmi pluszt nem nyújtott. Egy korrekt dj szettet produkált, de ha már külföldi fellépő akkor valami extrát várnék tőle. Viszont utána a Black Sun Empire 1 (azaz egy) tagja lépett a lemezjátszók mögé. Tudni kell hogy ez egy 3 fős társaság, tehát legalább 50%-nál nagyobb többséget vártam volna a csapat által, ám ez tapasztalataim szerint nem jött össze. Középszerű darálást hallhottunk tőle.
Ugyan ezen a napon lépett fel Jay Lumen a fészek helyszínén, ami szintén csalódás volt, hiszen nagyon kevesen voltak, ami egyrészről a helyszín hibája is, mert elég nagy és sok ember kell hogy megtöltse.
Egy újabb negatív tapasztalat volt részemről is a sarkifény bódé ahol nem rendelkeztek szörpel, így ez este ez kimaradt az életemből.
Pozítv volt viszont a Tankcsapda koncertje, amiből tényleg hiányzott egypár sláger, ám ennek ellenére a közönséget teljes mértékben kiszolgálta, és majd fél órát rá is húzott a zenekar. Természetesen nem maradhatott el a Lukács haját borzoló ventillátor sem. Szerintem enélkül nem is lett volna igazi az összkép.
Továbbá pozitív volt még számomra a Radio1 színpada is, ahol a Békéscsabai rádiós dj, Oszi játszotta a slágereket ahogy teszi ezt a hátralévő időben is. Itt azért mindig lehet számítani egy kisebb tömegre, és egész jó hangulatra.
Továbbá nem hagyhatom ki, hogy pozitívum ként megemlítsem a Szinblog társultatát, akikkel a Jazzékiel koncert helyett megdumáltuk a további együttműködést is.
Egy röpke 11 órás alvás és 4 óra festés után, jó adag házipálinkát letudva neki vágtam az első napnak is. Fél 11 felé estünk ki a fesztiválra, ahol először is Gabriella Cilmi koncertjét hallgattuk meg. A lány nem volt rossz (mert hogy hívhatom asszem csak így szimplán lánynak mivel 3 évvel fiatalabb nálam, pedig én sem vagyok aggastyán), de kb. harmad annyi ember volt rá kíváncsi mint a Tankcsapdára. Viszont Ludmillán egész sokan voltak. Míg a kezdéksor csak üldögélő embereket láttunk, egy sarkifény és egy fröccs után visszatérve az A38 sártába (ahol baromi meleg van) egész szép adag ugráló embert véltünk felfedezni, akik az Evil Nine bulija alatt se fogytak. Sőt... Egy igazán jó set-et hallhatott az aki, ott tartózkodott. Azt hiszem a közönség teljesen ki volt szolgálva.
Ez után a Borsodi Malátabár felé vettük az irányt mivel Senior Hal játszott (Az általam nagyonnagyon kedvelt Fish! zenekar énekese),és mivel eddig még nem hallottam lemezeket pörgetni, ezért úgy döntöttünk hogy maradunk. És maradtunk. Minimum egy órát, mert annyira jó volt. Igazából drum and bass-t játszott de az átlag polgár által sokkal emészthetőbb, sokkal slágeresbb fajtát. Holnap (vagyis ma) éjszaka is ő játszik. Asszem egy ez kötelező helyszín lesz.
Így végezetül (mint általában) ejtenék egy pár szór az Unicum Bootleg Bar-ról is, ahol első (vagyis 0.) nap igencsak sok időt tölttünk el. Egy átlag, zenével nem foglalkozó embernek, (hát még nekem...) nagy élmény ez a buli hisz egyes daloknak olyan verzióját hallhatja, mint még előtte soha. Ismerős az alap, ismerős a vocal de együtt még nem... Egy biztos helyszíne a Szegedi éjszakának. Akárhol ellaposodik a buli tudjuk, hogy van hova menni.
Szóval egyenlőre ennyit tudtam hozzászólni, hajnali 5 és fél 6 között... Ezért nézzétek el ha nem igazán "összeszedett" ez a poszt.
Holnap (vagyis ma) végre jön az általam igencsak várt este, ugyanis az A38-ban Tommyboy és Nic Fanculli lép fel. Engem tuti ott találtaok.
Friss hozzászólások