Augusztus 26-30 között úgy készüljetek, hogy legyen nálatok fürdőruha, sportcipő és némi pénz, idén ugyanis ekkor rendezik meg Magyarország legrégebbi hagyományokkal rendelkező nyárzáró fesztiválját a Szegedi Ifjúsági Napokat. Fű de buli!
Két fontos változás várható. Először is, idén lehet majd a Tiszában is fürdeni, aki pedig valami miatt aggódik a bányák víztározóinak férfiasságra ható tényezői miatt, az használhatja a nagymedencét, hiszen idén az is fel lesz töltve, nem csak a nájtmúvis, gyógyvizes medence működik majd. Aki az újkori SZIN első éveiben járt a Partfürdőn az talán még emlékezhet rá, hogy akkoriban a nagymedencében is lehetett fürdeni, nem is volt annál jobb élmény, mint éjszaka, sörrel a kézben átevickélni a medence egyik végéből a másikba. Nos, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az éjszakai fürdőzés továbbra is a nájtmúvinál lesz lehetséges, mivel éjszaka a Tiszában egész biztos, míg a medencében majdnem biztos, hogy tilos lesz fürdeni.
A másik változás, hogy – a 18 alattiak örömére – megszűnik a Red Lounge sátor. Lesz helyette másik, de oda bárki bemehet. Legalábbis amíg van hely. Jelenleg Party Sátor munkanéven fut a helyszín, és zenei kínálatát tekintve a Lounge helyét veszi át. Ebben a sátorban lép majd fel például Zagar, Modjo, DJ Spiller vagy a Korai Öröm.
Ami újdonság, hogy új helyszínnel bővül a kínálat, zenészeket lehet nézni ugyanis, ahogy megküzdenek egymással. Nem, nem pankrációról beszélek, a Red Bull Music Clash forgatja fel a magyar zenészekről élő berögződéseinket:
A fellépők között ott lesz a még-egyszer-utoljára-összeállunk-és-aztán-soha-többet-búcsúkoncert zenekar a Guano Apes, illetve Gabriella Cilmi, akinek lehet, hogy nem árt egy kis bemutatás:
Hogy ki lesz a harmadik nagyszínpados előadó, azt még nem tudni biztosan. Híresztelések szerint Szürke Macival, azaz Macy Gray-jel állnak legjobban a tárgyalások.
Ami pedig minket illet, hamarosan Russkaja koncert beszámolóval jelentkezünk, designt váltunk és füvet nyírunk. Élesítsétek RSS olvasótokat, indulunk!
Friss hozzászólások