Idén se maradhat el a személyre szabott programajánló, csak hogy bemutassuk Nektek, mennyire jó zenéket ismerünk/hallgatunk mi. Tekintettel arra, hogy a tavalyi projektek felét időjárási problémák miatt nem tudtuk teljesíteni (értsd: az alsóneműket egy az egyben leolvasztotta a meleg), idénre én már nem is tervezek semmit tutira.
Nakérem.
27-e, 0.nap
A nulladik nap általában a fesztiválozók számára azt jelenti, hogy belakjuk a sátrunkat, szenvedünk, amíg kinyitnak az első sörsátorok, majd térdig porosan nekiállunk zúzni - valamikor a késő este folyamán. Nekünk abban szerencsénk lesz, hogy itthonról látogatunk ki a Partfürdőre, így a sátrak belakása kiesik, marad a szenvedés az első sörsátorig, meg a por (amit úgy néz ki, egy könnyed nyári zuhé masszívra összetapaszt majd). Az idei nulladik napi pörgésre viszonylag sokáig lehet rákészülni, tekintettel arra, hogy a legtöbb színpadon négy után kezdődnek a koncertek (a Jate Klub sátrában például 22H a start). Sebaj, ezalatt az idő alatt végig lehet járni a főbb helyszíneket, meg lehet ismerkedni a helyes hostess-lányokkal (már akit ez is mozgat), na meg el lehet kezdeni sörözni.
Az első, ami engem igazán be fog indítani, az (remélhetőleg) a Backyard Babies (MTV színpad, 19:30), mert állítólag jók. Merkoffo írt már róluk, és tekintettel arra, hogy ők az első külföldi fellépők, érdemes rájuk időt szakítani.
Részemről ez az időszakítás 20:30-ig fog tartani, akkor kezdődik ugyanis a Heaven Street Seven koncert a Pepsi színpadon, és idén nem szeretnék lemaradni az elejéről (pláne, hogy az egyik legjobb magyar zenekarról van szó, akik Szegeden nyár elején is irtó jó bulit tartottak).
Szégyen és gyalázat, engem a The Moog nem igazán mozgat meg, így a HS7 után komoly vacillálás fog beindulni. A Tankcsapda ugyanis az MTV színpadon játszik 21:30-tól, és őket meg bírom (életem első igazi fesztiválélményét ők nyújtották, és ezért örökre hálás maradok nekik), de valószínűleg az Irie Maffia fog nyerni Mc Senával és Mc Colombo-val, mert őket élőben még soha, és mert Mc Sena csodákat tud művelni (Jate Klub sátor, 22H). Na és mert másnap a Barabás Lőrinc Ektlekricre rá kell hangolódni - így nem lesz nehéz.
Ha pedig még nem vagyunk elég fáradtak, beugrunk a Red Lounge-ba leöblíteni a napi fáradalmakat, és belehallgatunk a Circus Maximusba (azaz a 3 DJ-gyerek, Flanker, Percy vagy Dieselboy szettjébe - 22:30). Aztán meg szépen megyünk haza, hogy az első napon kipihenten vegyen minket kezelésbe a Morcheeba.
28-a, 1.nap
Az első napon már örülünk, mert tudjuk, hol kapható a legjobb/leghidegebb sör, a legfincsibb pizza, netán már kiokosodtunk azt illetően is, hogy a Red Lounge-ban idén hány doboz cigiért lehet fotózkodni, majd nyakbaakasztóst szerezni. Ha beindult a móka, akkor a SZIN-blog stábja nekiáll rádiózni (előreláthatóan Mandrake nélkül, mert hát valakinek dolgoznia is kell), így délután ötig nem nagyon megyünk koncertre. De utána...
Fél hatig gyúrunk az esti pörgésre, utána pedig pörgünk a Colorstarra (MTV színpad, 17:30), mert az jó, reméljük, még mindig. Ha már jól kiugráltuk magunkat, akkor maradunk az MTV színpadnál, ahol 19:15-től a Barabás Lőrinc Ektlektric lép fel, akiket nagyon szeretünk (és akiket a rádiókban is egyre többet lehet hallani, és akikkel együtt zenél az az Mc Sena, akit előző este már nagyon körbeugráltunk). Miután kilazítottuk a pörgésben összeállt izmainkat, fél kilenc magasságában átslattyogunk a Jate Klub sátrába, ahol pont ekkor kezd a Magna Cum Laude (20:30), és meghallgatjuk a tavalyi SZINmnuszt (érdekes, meg vicces, hogy az idei SZINmnusz előadója a Nyuszi! zenekar, akik a MCL előtt zenélnek majd).
Ha már kiSZINeztük magunkat, irány újra az MTV-színpad,ahol 23H-tól a brit Morcheeba zenél. Őket várom idén a legjobban, fél egyig biztosan nem fogunk unatkozni. Ha még van bennünk erő, visszabotorkálunk a Jate Klub sátrába, és meghallgatjuk Dj palotait és Dj Ludmillát, vagy legalábbis addig maradunk, ameddig bírunk.
29-e, 2.nap
A második (azaz igaziból harmadik) SZINes napunk is minden bizonnyal rádiózással fog indulni, így az öt előtt kezdődő bulikra már nem nagyon érünk oda. Na jó, helyesbítek, én valszeg el fogok lógni egy kis időre a mikrofonok elől, hogy a Red Lounge-ban meghallgassam a One-Ted koncertjét (15:15). Az egyszeri blogolvasó, továbbá aki a szegedi zenei életet nem ismeri jobban, nem nagyon értheti a választást, de könnyű megmagyaráznom: a zenekar front- és gitárembere csoporttársam, idéntől már "nyaralótársam", feltétlen rajongásomat élvezi, naszóvalértitek.
A rádiózás után részemről egy bő két-három órás "nézzünk bele mindenbe, amibe csak lehet" projekt indul, ugyanis a Red Loungeban fel fog lépni a Brains! (17:30), akikről nem is olyan rég azt mondták, hogy a magyar zenei szcéna legjobb d'n'b bandája. Rögtön utánuk ugyanitt a román Tündérground lép fel, akik már tavaly is voltak, és akikre idén is kíváncsi leszek (19H). Tekintettel arra, hogy a Besh O Drom a Jate Klub sátrában 21:30tól zenél, ide is benézünk majd, de csak addig, amíg nem kezdődik a Quimby az MTV színpadon (23H), mert ők tavaly fantasztikus koncertet adtak, és mert a Qiumby jóóóóóóóóóóóóó.
A Pepsi színpadon ugyanekkor (23H) kezd a Pannonia AllStars Ska Orchestra, a.k.a PASO, akik nagyon mókásak, tavaly pedig miattuk táncoltuk magunkat rongyra az első esték egyikén. Ezután valószínűleg megyünk haza, csak hogy kipihenhessük magunkat a záróestére. Mert az is jó lesz.
30-a, 3.nap
Az utolsó napon már meg se kell említeni, hogy rádiózunk, azt viszont igen, hogy valószínűleg ez lesz az idei SZIN legerősebb napja. Fellépők tekintetében mindenképpen, és most nem feltétlenül a külföldiekre gondolok.
Fél hatkor kezd ugyanis a Kaukázus(MTV színpad), akiknek a főfőmakija most kapott Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet (ezúton is gratulálok Neki hozzá), és akik még soha nem léptek fel fesztiválon nagyszínpadon. A Red Lounge-ban percre ugyanekkor kezd a Takács Eszter duó (17:30), akik fiatalok és kedvesek, és akiket egy bizonyos zenei rádióban rendszeresen lehet hallatni (meg néha mobilcsöngéskDrága idént, a ő című számukra már vagy 4 ismerősöm zörög).
A móka viszont itt indul be. A Belmondo idén is a Red Lounge-ba került, 19Htól nyomatja, míg az MTV színpadon a 30Y 19:15től zenél. 20:30tól a Vad Fruttik a Jate Klub sátorban indítja be a Sárga Zsigulit, rögtön utánuk Belga lesz ugyanitt, az MTV színpadon viszont Kispál és a Borz (21H).
Ilyen az én formám, ugyanis még két olyan koncert van idén, amire nagyon készülök, pechemre egy időpontban lesznek.
Péterfy Bori&Love Band a Red Lounge-ban 22:45kor kezd, a brit duó, a Mattafix viszont 23Hkor az MTV színpadon, így vagy klónozom magam, vagy egyiket se fogom végighallgatni (valószínűleg amúgy a Mattafix lesz a nyerő, mert Bori még biztosan jön Szegedre, míg a darfuri hősdalnokok nem nagyon várhatóak).
A nap végén még belehallgatunk a Phats&Small-ba a Red Lounge-ban, 00:15-től, hogy utána boldogan térjünk nyugovóra, mert az idei SZIN is szuperül sikerült.
Viszlát (a halakat meg köszi, majd a SZIN után kifilézzük, mi is volt...)!
Friss hozzászólások